Bemutatkozik az MTK Törökbálint II. rész

Az MTK Törökbálint együttese pénteken játssza első hazai meccsét. A szezonkezdet alkalmából a játékosok úgy döntöttek, bemutatják egymást a szurkolóknak.

Horváth Kristóf rutinos, nagy tapasztalattal bíró, igazi élsportolóként írja le Trepák Zoltánt, aki a pályán és azon kívül is példát mutat a többieknek. „Trepi” gyorsan beilleszkedett a csapatba, és az elvárásoknak megfelelően egyből húzóemberré nőtte ki magát. 

Szabó Tibor szintén a nyáron érkezett a csapathoz. Három évnyi légióskodás után megfordult a MAFC-nál és a Veszprémnél, és a tapasztalatait hasznosítva az MTK Törökbálint egyik alappillére lehet. Fernengel Bálint szerint „Tibi” nemcsak kimagasló pozíciójátékával és „lepattanózásával” segíti a csapatot, de a pályán kívül is remek csapattárs, aki közvetlenségével és humorával gyakran megnevetteti a többieket. 

Boinitzer Dávid saját nevelésű játékos, a Testnevelési Egyetem másodéves hallgatója. Tóth Richárd szorgalmas, jól dobó, megbízható kosarasként jellemzi „Bojnit”, aki minden helyzetben nyugodt marad, és nem veszti el a fejét. Fiatal kora ellenére a csapat egyik legmeghatározóbb játékosa.

Szántó András az MKB Euroleasing Vasas csapatától érkezett, ahol komoly NB I-es tapasztalatra tett szert. Boinitzer Dávid szerint „Bandi” páratlan fizikai adottságait csak a még ennél is kiválóbb hozzáállása, lelkesedése és bizonyítási vágya múlja felül. Nem véletlen, hogy tavaly megfordult a korosztályos válogatottban is. 

Mészáros Bence szintén többszörös korosztályos válogatott. Szántó András rutinosan játszó, gyors irányítóként írja le „Mészit”, aki jól lát a pályán, társait könnyen helyzetbe hozza. Védekezésben is hajt, jól helyezkedik, gyakran zavarba hozza az ellenfél irányítóját.

Forrás: 
mtk.hu