Beharangozó: NB I B - kezdődik a finálé!

Kezdetét veszi a finálé a másodosztályban, a címvédő Salgótarján és a veretlen Kecskemét utóbbi pályáján kezdi meg a két győzelemig tartó párharcot vasárnap. A bronzcsata szombaton rajtol Törökbálintot, ahol a Bonyhád próbálja elvenni ellenfele pályaelőnyét.

MTK Törökbálint (3., 19-7) – B-BETON Bonyhádi KSE (4., 16-10) (szombat, 18:30)

A csata itt is két győzelemig tart majd a bronzéremért a két nyugati együttes között. Hazai pályán meggyőzően teljesített az egész bajnokság során a Törökbálint gárdája, így mivel náluk a pályaelőny, papíron ők a párharc esélyesei.

Csakhogy a Bonyhád mindössze hat ponttal hasalt el a nyugati vég győztesének otthonában és ne feledjük, a tolnaiak idegenben vívták ki a bronzcsatát, a rájátszásban saját pályáján szintén magabiztos Eger vendégeként.

Más kérdés, hogy a törökbálintiak is megszorongatták riválisukat idegenben, ott csak négy lett a vége Faragóék javára, úgy, hogy egy negyednyi játékot követően 28-10-re mentek a bonyhádiak.

Egy hajszállal esélyesebbnek érzem Wehneréket a medália megszerzésére, sok fog múlni a nyitómeccsen szombaton, egy abszolút nyílt párharc lesz a két együttes között, amely szerintem csak három mérkőzésen fog eldőlni.

Forrás: 
Kezdő5.hu
Játékos: