A forduló derbije lesz Törökbálinton

Mindkét csoportban eldőlhet a hétvége folyamán, hogy mely csapatok jutnak a felsőházi rájátszásba és küzdhetnek tovább a bajnoki címért és a feljutásért. Keleten az Eger-Salgótarján, míg nyugaton a Törökbálint-Bonyhád összecsapás ígérkezik a forduló legnagyobb derbijének, de ezen kívül is sok érdekes találkozó vár ránk a másodosztályban.

MTK Törökbálint (2., 12-3) – B-BETON Bonyhádi KSE (1., 12-3) (szombat, 17:30)

Az egész másodosztály legnagyobb rangadójára kerül sor Törökbálinton, ahol a két azonos mérleggel álló éllovas feszül egymásnak. A meccs akár a csoportelsőségről is dönthetne, ha nem lenne a bombaformában lévő TF gárdája, amely még fogadja egy elhalasztott mérkőzésen a Bonyhád együttesét.

A tolnai összecsapáson mindössze négy pont döntött Faragóék javára, hasonlóan szoros eredmény pedig most is benne van a pakliban, noha hazai pályán elég meggyőzően teljesít a törökbálinti csapat – egyedül a már említett TF tudott itt nyerni. Lehetetlen tippelni, egy hajszállal mégis inkább a hazaiak felé billen a mérleg.

Forrás: 
Kezdő5.hu