Beharangozó: NB I B - 15. forduló

Közeledik a bajnokság hajrája, így egyre jobban élesedik a verseny a másodosztályban is. A Bajára fontos mérkőzés vár a jó formában lévő Vásárhely otthonában, míg a Kaszások Nagykőrösön kúszhatnak közelebb bácskai riválisukhoz a tabellán. Nyugaton a Törökbálint és a Honvéd találkozója az egész forduló legnagyobb derbijének ígérkezik, de a Győr-Bonyhád összecsapás is igazi csemege lehet a hétvégére.

MTK Törökbálint (2., 10-3) – Budapesti Honvéd SE (5., 8-5) (vasárnap, 18:00)

A forduló rangadóját Törökbálinton rendezik, ahol a hazai együttesnek van miért törlesztenie a fiatal Honvédnak, a két csapat első találkozásakor vesztette el ugyanis veretlenségét a bajnokságban Molnár István legénysége a Dózsa György úton. Most hazai pályán vághatnak vissza Wehnerék az idén még nyeretlen (két vereség januárban) riválisuknak, kérdés, hogy mennyire tette gödörbe a kisebb hullámvölgy Zsoldos András fiait.

Amennyiben össze tudja kapni magát a vendég gárda és valódi tudása szerint játszik, akkor jó esélyük van akár a győzelem megszerzésére is, de a Törökbálint ki fog használni minden kisebb megingást, pláne hazai pályán, ahol eddig mindössze egyetlen együttes tudta őket megtréfálni, igaz, az szintén egy fővárosi gárda volt (TF), ráadásul mindez a múlt héten történt…

Forrás: 
Kezdő5.hu