Bíró Bence

Születési dátum: 
sze., 1991-03-20
Magasság: 
2.02m
Súly: 
100kg
Poszt: 
4-5

A kaposvári nevelésű játékos 2014 februárban került hozzánk, miután előző nyáron a mellőzöttség miatt gyakorlatilag abbahagyta a versenyszerű sportolást. Nagy kár lenne, hiszen Bence egészen gyermekkorától kezdve korosztálya legjobbjai közé tartozott, később egyik meghatározó embere volt a junior országos bajnoki címet nyert kaposvári csapatnak, és sokszoros korosztályos válogatott is volt. Az elmúlt másfél szezonban igyekztünk elősegíteni a reaktiválását, és most már főként rajta múlik, hogy tudja-e kamatoztatnia képességeit és a hosszú évek gyakorlását. Technikailag jól képzett, bár természetesen ott is tovább kell fejlődnie, de - bár lépett előre - még mindig elsősorban fizikálisan van elmaradásban a kívánt szinttől.

Profil fotó
Megy a felkészülés - Mi történt eddig, mik a tervek? - szeptember 1, 2016 - 09:15
Nem a mi meccsünk volt - május 8, 2016 - 12:44
Az 5. helyért folytatjuk - április 24, 2016 - 10:02
Erőlködés után jó befejezés, de 0-1 - április 11, 2016 - 12:57
Nagy bravúr: Bonyhádon vívtuk ki a négybe jutást - március 31, 2016 - 12:24
Vezettünk, de kikaptunk a Vasastól - március 21, 2016 - 23:46
Jó játékkal győztünk Pécsen - március 14, 2016 - 11:45
Győztünk - március 7, 2016 - 11:22
Győzelmet érdemeltünk volna - február 29, 2016 - 17:08
Kitűnő játékkal rangadót nyertünk - február 14, 2016 - 13:59
Kikaptunk, pedig akár győzhettünk volna - február 8, 2016 - 17:25
Estünk, keltünk... nyertünk - február 1, 2016 - 16:40
Nagyon megverte az MTK az Alba-fiatalokat - BB1.hu - január 22, 2016 - 09:37
Nagy volt a különbség - január 22, 2016 - 08:55
A vártnál simábban győztünk a Győr ellen - január 18, 2016 - 16:09
Kiütéssel vette be Miskolcot a DEAC - BB1.hu - január 13, 2016 - 11:18
Legyőztük a bajnoki címvédőt - január 10, 2016 - 15:43
Nem sikerült a bravúr - december 22, 2015 - 11:37
Győzelem, biztató játékkal - december 14, 2015 - 09:46
Vezettünk, de nyerni nem tudtunk - december 6, 2015 - 13:57
Drámai csata happy-enddel - november 28, 2015 - 11:52
A hajrá Baján a győzelmet is meghozta - november 16, 2015 - 12:20
Nem volt elég az óriási hajrá - november 7, 2015 - 11:28
A kupában 16 közé jutottunk, a bajnokságban jön a TF-Budapest - november 1, 2015 - 13:55
Veszprémi rangadó: közel voltunk, de még érni kell - október 23, 2015 - 12:43
Veszprémi rangadó: közel voltunk, de még érni kell - október 23, 2015 - 12:43
Erőlködés majd henger az első hazai meccsen - október 18, 2015 - 10:24
Bemutatkozik az MTK Törökbálint III. rész - mtk.hu - október 16, 2015 - 12:06
Biztos továbbjutás a Hepp Kupában - október 11, 2015 - 10:07
Győzelemmel kezdtük a szezont - október 5, 2015 - 09:37
Együtt a csapat, már két hete megy a munka - augusztus 17, 2015 - 22:41
Nagyarányú győzelemmel megszereztük az ötödik helyet - május 31, 2015 - 09:38
14 pontos hátrányt kell ledolgozni a pénteki visszavágón - május 27, 2015 - 12:34
Megnyertük a Pápai KC elleni párharcot - május 17, 2015 - 08:25
Idegenben is előnybe kerültünk - május 11, 2015 - 10:42
Megpróbáltuk, nem sikerült - május 3, 2015 - 11:41
Óriási küzdés, győzelem, 1-1 - április 25, 2015 - 08:25
Kosarasaink a környezetvédelemért - április 23, 2015 - 16:35
Nem bírtunk a szerb centerekkel, pénteken jön a hazai folytatás - április 20, 2015 - 12:03
Győzelem az alapszakasz zárásaként, a Salgótarjánt kaptuk a rájátszásban - április 7, 2015 - 21:26
Pazar meccsen győztünk Oroszlányban, megnyertük a nyugati csoportot! - március 30, 2015 - 11:07
Megszereztük a bajnok skalpját - március 22, 2015 - 13:29
Kitűnő hangulat, hazai győzelem - március 15, 2015 - 13:23
Jó mérkőzésen, jó ellenfelet győztünk le - március 9, 2015 - 17:32
Jó mérkőzésen, jó ellenfelet győztünk le - március 9, 2015 - 17:32
Csak négy percig volt igazán partiban a Veszprém - március 4, 2015 - 15:23
Döcögött a szekér, de beért a célba - február 9, 2015 - 10:45
Felőröltük a SMAFC ellenállását - február 1, 2015 - 10:25
Idegenben is hengerelt a csapat - január 24, 2015 - 12:57
Kiváló játék, sima győzelem a Győr ellen - január 18, 2015 - 13:09
Cím Eredmény Időpont
Veszprémi ESC - MTK Törökbálint 75-84 2014-02-28
Vasas Akadémia - MTK Törökbálint 83-71 2015-12-19
Újpest-MT - MTK Törökbálint (Hepp Kupa) 55-88 2015-10-10
Treff 07 SE Érd - MTK Törökbálint (Hepp Kupa) 62-91 2015-10-31
TF-Budapest - MTK Törökbálint 82-68 2015-05-23
TF-Budapest - MTK Törökbálint 81-84 2014-05-31
TF-Budapest - MTK Törökbálint 57-77 2016-02-13
SzE Győr - MTK Törökbálint 61-81 2015-04-05
SzE Győri KC - MTK Törökbálint 80-77 2016-04-03
Soproni MAFC-NYME - MTK Törökbálint 63-66 2016-01-29
Soproni MAFC-NYME - MTK Törökbálint 79-81 2014-10-17
PVSK-Kronosz Kiadó - MTK Törökbálint 68-97 2014-11-28
PVSK-Kronosz Kiadó - MTK Törökbálint 57-90 2016-03-13
PE Veszprémi KK - MTK Törökbálint 69-89 2015-03-03
Oroszlány SE Lions - MTK Törökbálint 85-78 2016-02-27
Oroszlány SE Lions - MTK Törökbálint 88-95 2015-03-27
Naturtex-SZTE-Szedeák U23 - MTK Törökbálint U23 80-60 2014-04-27
MTK Törökbálint - Vasas Akadémia 78-85 2016-03-18
MTK Törökbálint U23 - TF-Budapest U23 62-68 2014-03-08
MTK Törökbálint U23 - Naturtex-SZTE-Szedeák U23 74-66 2014-05-20
MTK Törökbálint U23 - Marso Nyíregyházi KK U23 59-82 2014-06-05
MTK Törökbálint U23 - GYŐR-SZOL SzE U23 64-50 2014-02-22
MTK Törökbálint - TF-Budapest 64-66 2015-11-06
MTK Törökbálint - TF-Budapest 61-54 2014-03-08
MTK Törökbálint - TF-Budapest 73-64 2014-05-23
MTK Törökbálint - TF-Budapest 82-55 2015-05-29
MTK Törökbálint - SzE Győri KC 79-58 2016-01-16
MTK Törökbálint - SzE Győr 85-55 2015-01-17
MTK Törökbálint - Soproni MAFC-NYME 90-52 2015-10-16
MTK Törökbálint - Soproni MAFC NYME 90-68 2015-01-31
  • Győzelmi tánc
  • FKF kampány (hosszabb verzió)
  • FKF kampány (rövid verzió)