B csoport - 7. forduló

Keleten elvesztette veretlenségét az eddig hibátlan Törökbálint, az Eger viszont megőrizte azt, így most már egyedüliként vezeti a tabellát. Rangadót nyert a Salgótarján Kecskeméten, nehéz túrán van túl a Vásárhely. Az újonc Szerencs továbbra is üldözi első győzelmét a szezonban, a Kaszások nagyon mély gödörben.

Nyugaton egyetlen, ám annál nagyobb meglepetés született. A TF Budapest együttese saját pályáján kiadós verést mért az eddig veretlen Veszprém csapatára. A többi összecsapáson a papírforma érvényesült.

Bajai Bácska FKE - MTK Törökbálint 83-76 (15-18, 20-22, 24-11, 24-25)

Baja továbbra is bevehetetlen a keleti csoport csapatinak, az eddig veretlen Törökbálint is megbotlott a bácskai csapat otthonában. Több kulcsemberük is hullámzó teljesítményt nyújtott a mérkőzésen, ráadásul hárman (Bihari, Horváth Cs., Gorski) ki is pontozódtak, amivel főleg a palánk alatt gyengült meg az MTK játéka. Ágfalvi Bálint ki is használta ezt és szédületes produkcióval örvendeztette meg a hálás hazai közönséget. 34 pontja mellé leszedett 8 lepattanót, kiharcolt 11 faultot és elcsent 6 labdát is a vendégektől. Egy negyedet nyert csak meg csupán a Baja, de az pont elég volt ezen a meccsen a győzelemhez. Hiába próbált meg mindent a Törökbálint csapatkapitánya, Szarvas Gábor a végjátékban, egyedül kevés volt a hazaiak ellen, így elszenvedte első vereségét az idei szezonban Molnár István legénysége.

Baja: Ágfalvi (34 pont, 8 lepattanó, 6 szerzett labda, 11 kiharcolt fault, 4 gólpassz, 54 VAL), Hosszú (17 pont, 9 lepattanó), Mándity (17 pont, 7 lepattanó)

Törökbálint: Horváth Cs. (11 pont, 10 lepattanó), Gorski (19 pont, 9 lepattanó), Szarvas (17 pont, 5 gólpassz)

 

Forrás: 
Kezdő5.hu