B csoport - 10. forduló

Nem termett sok babér a vendég együtteseknek a Keleti csoport hétvégi küzdelmeiben, mind az öt mérkőzésen hazai győzelem született. A Török(bálint) nem tudta bevenni az egri várat, egy roppant színvonalas mérkőzésen szoros csatában törték meg két meccses nyeretlenségi szériájukat Krasznaiék. A Salgótarján, a Nagykőrös és a Kecskemét is magabiztosan intézte el aktuális ellenfelét, míg a debreceni alsóházi rangadón a fiatal hazai együttes végig vezetve gyűrte le a Kaszások együttesét.

EKF-Eger-HÉSZ SE – MTK Törökbálint 94-87 (20-18, 25-16, 28-33, 21-20)

Vérbeli rangadót láthattak az Eszterházy Főiskola tornacsarnokába kilátogató nézők, ahol a hazai csapat feledtetve az elmúlt két mérkőzés fiaskóját, remek játékkal múlta felül a Hajmásyval megerősödött Törökbálint együttesét. Az egriek a második negyedben tudtak meglépni a vendégektől, a végül hat hárompontossal záró Máté Balázs vitte a hátán ekkor a csapatot, és egy utolsó másodperces triplával 11 pontos előnnyel vonulhattak a nagyszünetre.

A szintén remekül teljesítő Krasznai (24 pont) és Zsemlye (14 pont, 8 lepattanó) mellé aztán felnőtt Erdei is a második félidőben: a rendkívül agilis irányító az első játékrész 0 pontos performansza után 19 pontot tett be a közösbe, emellett kiosztott nyolc gólpasszt is. A Horváth-Gorskij-Szabó trió próbálta megmenteni a mérkőzést a harmadik negyedben a vendégeknek, akik fel is jöttek három pontra a nagyemberek segítségével, de a kitűnő dobóformát mutató (52 % a triplavonalon túlról, 12/23) Eger ellen nem volt ellenszerük a végjátékra.

Az amúgy 17,14-es pontátlaggal rendelkező Kovács Attila nagyot betlizett a mérkőzésen, 21 perc játék alatt nem tudott a gyűrűbe találni (0 pont), de a csapatkapitány Szarvas Gábor is csak árnyéka volt önmagának (2 pont).

Forrás: 
Kezdő5.hu