A 12. forduló válogatottja

Nem semmi forduló van mögöttünk, ezt bátran állíthatjuk. Szinte minden találkozón meglepetés született, amit a tippjátékunkon tapasztalat pontszegénység is mutat. A váratlan eredmények mögött nem egyszer bravúros egyéni teljesítmények is álltak, így volt honnan válogatni a forduló csapatához. Lássuk hát, kik kerültek be a 12. forduló válogatottjába!


Irányító: Stevan Fekete (Nyíregyháza,2) – A nyíregyházi „motoregér” az utóbbi fordulókban kicsit haloványabban teljesített, csapatával egyetemben. Azonban ebben a Sopron elleni meccsen igazán odatette magát, és szokásától eltérően most a dobások terén sem vállalta túl magát, csak azt dobta rá, ami helyzet volt. Persze ezen az új csapattárs, a szintén nagyon játszó Kandics érkezése is sokat javíthatott, hiszen nem mindegy, hogy akinek passzol az irányító, az bedobja-e. Fekete ezúttal 7 alkalommal hozta kihagyhatatlan helyzetbe a társakat, és az eladott labdák számát is viszonylag alacsonyan tudta tartani. A lepattanók terén is jeleskedett, hiszen 10 is a kezében landolt, így ebben a műfajban ismét Jason Kidd-i magasságokban járt. Dobott még emellé 12 pontot, valamit szerzett 4 labdát is, így összességében 34 VAL-nál állt meg.


Dobóhátvéd: Jibril Hodges (Jászberény,2) – Az ex-paksi hátvéd kezd igazán formába lendülni, az utóbbi meccseken sorra szállítja a remek teljesítményeket, és ennek nem egyszer meg is van az

Bővebben...

Forrás: 
Kezdő5.hu